10.000

Mi kell a sikerhez? Talán sokan egyetértenek abban, hogy nagyon jónak kell lenni hozzá valamiben — ha egy adott területen a legjobbak között vagy, akkor a többi már jön magától. De mitől lesz valaki szakértő, vagy mitől képes valaki sokkal hatékonyabban, szebben vagy jobban végezni valamit, mint a többiek?

Malcolm Gladwell híres könyve szerint a sok tényező közül az egyik legfontosabb — meglepetés! — a gyakorlás. 10.000 óra, és a legjobbak között leszel. Bár sokan vitatják ezt a tézist, de kétségtelen, hogy ha valamit jól szeretnél csinálni, akkor muszáj gyakorolni.

Gondolj bele, adottnak veszed a képességedet, hogy két lábon járj — pedig hosszú ideig tartott, mire megtanultad. Olyan ösztönösen csinálod, hogy bele sem gondolsz, agyadnak egy olyan részébe van szinte kitörölhetetlenül idegsejtek bonyolult hálózata által beégetve a gyakorlata, hogy szinte erőkifejtés nélkül, bármikor fel tudod idézni és használni ezt a tudást. De kérdezz meg valakit, aki robotikával vagy mesterséges intelligenciával foglalkozik, és azt a választ kapod, hogy ez egy olyan bonyolult probléma, amit a mai napig nem sikerült tökéletesen megoldani — motoros képességek és az érzékeink által nyújtott visszacsatolás olyan szintű feldolgozása és összehangolása szükséges, hogy ezt számítógéppel egyelőre nem tudjuk reprodukálni.

Hogy valamit igazán hatékonyan legyél képes végezni, azzal pontosan ezt kell tenni — olyan szinten kell befogadni, beégetni neuronjainkba, hogy az elvégzéséhez szükséges motoros képességek a természetünkké váljanak. Amikor először kezdesz tanulni valami újat, akkor az agyad először csak próbálja kitalálni, hogyan tudná ezt minél hatékonyabban végezni. Idegen lehet az új nyelv struktúrája, “gondolkodásmódja”, elsőre nehéz ráérezni a biciklizésre, de ugyanolyan furcsa elkezdeni guggolni is súllyal — valami olyat próbálsz, amit előtte még soha, és agyad az ennek koordinálásához szükséges neuronok dzsungelében szépen lassan elkezd rendet tenni — lassan, hónapok alatt alakul ki az a kapcsolati háló, jönnek létre új idegsejtek, ami által a magas színvonalú végrehajtáshoz szükséges képesség bevésődik. Ahogy fokozatosan ráéreztél a hatékony végrehajtásra, szépen lassan fizikailag is megváltoztattad agyad egy kis szegmensének szerkezetét, a szoftverből firmware lett, és akármikor képes vagy hatékonyan felidézni azokat a mintákat, működésbe hozni pontosan azokat a kis motoros egységeket, amik a hatékony, minél kisebb idegi- és fizikai erőkifejtéssel járó végrehajtáshoz szükségesek. Amit teszel, azzá válsz — ezért KELL piszlicsáré izolációs gyakorlatok és gépek helyett mozgásmintákat, összetett gyakorlatokat megtanulnod. Nem csak az izmok munkáját tekintve különbek, de a szürkeállományodat is olyan módon és szinten veszik igénybe, amit egyszerűbb gyakorlatokkal nem tudsz reprodukálni.

Nyilván egy súllyal végzett gyakorlat esetén nem 10.000 órányi gyakorlásról beszélünk, hiszen a végrehajtás minősége már néhány ismétlés után, egy percen belül is jelentősen romlik. De az én tapasztalatom az, hogy a 10.000 ismétlés a mi esetünkben is jól közelíti — legalább nagyságrendben — azt a mennyiséget, ami után elmondhatod magadról, hogy tudsz guggolni, felhúzni vagy bármely más összetett gyakorlatot hatékonyan kivitelezni.

Éppen ezért nem értettem soha azokat, akik óva intenek az összetett gyakorlatoktól, miszerint veszélyesek, valamint a technikát nehéz elsajátítani. Valóban. Járni sem könnyű megtanulni, sőt nem is veszélytelenek a kisgyerekek első, imbolygó lépései. Mégsem szíjazzuk őket szülőként a székbe, csak mert megtanulni felegyenesedve két lábon mozogni veszélyes. A jogosítványt is megszerzik a legtöbben, pedig ha valami igazán veszélyes üzem, a gépkocsival való közlekedés az. Mégsem tiltjuk be az autóvezetést, vagy a járást, mégpedig pontosan azért, mert ha valaki megtanulta, életminőség szempontjából hatalmasat lép előre: egyszerűbb két lábon járva sétálni, és autóval is olyan helyekre, olyan gyorsan juthatunk el, ahova gépjármű nélkül sokkal nehézkesebb és hosszadalmasabb lenne.

Tudod, hogy én hogy tanultam meg guggolni? Megnéztem egy csomó videót róla, élőben is megmutatták, aztán a hátamra vettem egy olimpiai rudat, és megpróbáltam egyenes háttal olyan mélyre menni, amilyen mélyre csak tudok. Egy röhejes félguggolás lett a vége, miközben úgy dülöngéltem, mint aki épp csak lerakta a krekkpipát. Levontam a következtetést, ez veszélyes, és nem nekem való.

Nem érdekelt, hanem újra és újra megpróbáltam, miközben igyekeztem minél kevésbé idiótának látszani, és nem törődni a jószándékú tanácsokkal, miszerint próbáljam inkább a lábgépet, végülis ugyanúgy lábra tudsz edzeni vele. Hetente háromszor lementem, és guggoltam, mintha nem lenne holnap. Nem végeztem nyújtásokat hónapokig, vagy jártam terapeutához, hogy felkészüljek a gyakorlat végzésére. Lementem és csináltam, és éreztem, hogy ha nem is tökéletes, de javul a végrehajtás. Egyre mélyebbre mentem, egyre nagyobb súllyal, és közben edzésről edzésre világossá vált, hogyan erősödök, és hogyan tudok olyan izmokat bevonni a végrehajtásba, amiknek előtte a létezésével sem voltam tisztában. Egyre jobban bele tudtam ülni az egyes ismétlésekbe, és éreztem, hogy egyre kisebb erőkifejtéssel végzem a gyakorlatot. Szépen lassan rájöttem, hogy a hátamon hol van a rúd ideális helye, hogyan használjam hátizmaimat a stabilizálására, a lábfejek milyen pozícióban a legelőnyösebbek, a rudat hogyan tudom függőlegesen egy padlóra merőleges sík mentén vezetni, elkerülve a felesleges erőkifejtést, és hogyan vagyok képes a fenekemmel és a csípőmmel segíteni a végrehajtást.

Lehet, hogy még mindig nem vagyok profi, sőt a guggolás a leggyengébb pontom — de ez nem változtathat azon, hogy hetente több alkalommal lemenjek, és addig guggoljak, amíg lábaimat ólomnehéznek nem érzem, és fatuskókként már alig bírom őket mozgatni. Azt vettem észre, hogy ha hanyagolom, vagy ritkán végzem csak ezt a zseniális gyakorlatot, akkor hétről hétre romlik a kivitelezés minősége, és egyre kevésbé vagyok magabiztos miközben egy nagyobb súllyal bele kell ülnöm a lyukba — úgy látszik, van még mit javítgatnom a szoftveremen. Nem baj, van időm.

Ezért tanácsoljuk mi mindenkinek: ha szeretnél elkezdeni edzeni, mindenképpen valami teljestest-programba vágj bele — guggolj, húzz és nyomj heti három alkalommal, és két-három év múltán, amikor agyadba már visszafordíthatatlanul, a vérrel és verejtékkel abszolvált edzések mementójaként beleégett képességeiddé váltak az alapgyakorlatok, akkor elgondolkodhatsz azon, hogy milyen irányba indulj tovább a vasak világában tett utazásod folytatásaként. Gránitszilárd alapok nélkül mire építkeznél?

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.