A lényeg

Erőt, egészséget! Rég jelentkeztünk — de mentségünkre legyen mondva, ha választani kell hogy hülyeségeket írkáljunk az interneten, vagy inkább edzeni menjünk kevéske szabadidőnkben, mi rendre az utóbbi mellett döntünk.

És neked is ezt kéne tenned.

Többet ésszel

Én a hatékonyságot mindennél többre tartom. Ha egy időegység alatt X típusú tevékenységgel Y eredményt érsz el, viszont Z tevékenységgel 3Y eredményt, akkor te melyiket választod? Na ezért nem aggódom én azon, hogy hány gramm fehérjét eszek egy nap vagy hogy 3x5 vagy 3x6 guggolást végzek. Minek is tenném? Úgy allokálom időmet és energiámat, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból a maximumot hozzam ki. A részletekkel minek foglalkozzam, ha azok határhaszna minimális? Köszönöm szépen, de van életem az edzőtermen kívül is.

Már megírtuk egy párszor, hogy az egészség, fittség és a jó kinézet alapja az erő. Ha nem vagy erős, akkor nem lehetsz egészséges, hiszen az egészség nem azt jelenti, hogy nem szenvedsz épp valamilyen betegségben; hanem hogy olyan állapotban vagy, amikor mindennapi feladataidat minden különösebb stressz vagy fizikai megerőltetés nélkül tudod elvégezni. Ha kocsira van szükséged ahhoz, hogy a bevásárlást elintézd, vagy szakemberekre, hogy egy szekrényt arrébbrakjatok otthon, akkor nem vagy egészséges, max nem veszed észre a tüneteket.

Népszerű és kiírthatatlan tévhit, hogy futásra vagy egyéb állóképességi edzésre is szükség van, hogy igazán formába lendülj — ha időd engedi és az elsődleges cél elérését nem veszélyezteti, akkor nincs is ezzel gond. Állóképességed azonban akkor is javulni fog, ha csak az erőedzésre koncentrálsz, fordítva viszont ez nem igaz. Ráadásul az állóképesség fejlesztése relatíve könnyű, szemben az erővel — így ha választani kell, akkor nyilvánvalóan nem a kocogást érdemes.

Mi következik a fenti axiómákból? Az, hogy (gyakorlatilag a konkrét céltól függetlenül) arra kell törekedned, hogy megerősödj (ezt is elmondtuk már párszor, de érdemes megismételni és észben tartani). Plusz ha ránk hallgatsz, akkor az optimális esetben 1 év alatt abszolválható progressziót nem 5 év alatt akarod behúzni — a részletekbe most itt nem is mennénk bele, olvass vissza ha kíváncsi vagy, miért ajánljuk, hogy néhány egyszerű alapgyakorlatra érdemes koncentrálnod. Nem azt mondom, hogy ez az egyetlen út, vagy hogy a sok fiszfasz izolációs gyakorlat haszontalan: csak azt, hogy a gyakorlatok azon 80%-ába tartoznak, amivel az optimális esetben adott idő alatt elérhető eredmények 20%-a lesz majd cserébe a jutalmad. Ez látványos lehet az első néhány hónapban, ha a nulláról indulsz — ha sosem edzettél, akkor egy minimális plusz izomtömeg is végtelenszer jobb és esztétikusabb, mintha maradnál a sörösüveg-vállaknál és az Alekosz-típusú testtartásnál.

Fókusz!

A fent kifejtett gondolatmenet folytatásaként egy további észrevétel az, hogy felesleges azzal foglalkoznod, hogy hány kilométert szabad futni kardió-napokon, vagy dogmatikusan ragaszkodni egy adott edzésprogramhoz. Ha mindig számon tartod, hogy mennyit pihensz két sorozat között, rosszul csinálod. Ha mindig ugyanannyi ismétlést végzel, rosszul csinálod. Ha évek óta ugyanazt a programot erőlteted, eredmény nélkül, és ész nélkül ragaszkodsz hozzá… Nos, szerintem te is tudod.

Ha stopperórával és jegyzettömbbel mész le edzeni, hát, akkor maradjunk annyiban, hogy ez esetben másként gondolkodsz az edzésről mint mi. Mi amikor lemegyünk edzeni, nem csak gyakorlatokat végzünk. Gyakran szembesülünk azzal, hogy sokan az edzés mögött csak azt látják, hogy X és Y gyakorlatokat kell csinálni, Z pihenőidővel és Q sorrendben. Az erőedzés alapja azonban nem ez, hanem a progresszió. Többet ér az, ha beülsz valami gépbe minden héten, mintha guggolni próbálnál, ha az előbbi esetében képes és hajlandó vagy a fejlődés fenntartására, és idővel egyre nehezebb súlyokkal végzed a gyakorlatot.

Forrás: hookgrip @ instagram

Ha nem vagy hajlandó időt és energiát áldozni arra, hogy folyamatosan javíts a technikádon, ha nem tudsz vagy akarsz fejlődni (“már X kilóval is nehezen ment, inkább maradok ennél a súlynál, meg amúgyis mi értelme 200 kilót felhúzni?”), akkor érdemes valamilyen más sport és elfoglaltság után nézned — én legalábbis hülyeségnek tartom a mókuskereket pörgetni, ha valami hasznosabbat is csinálhatnék helyette. Ha nincs meg a motivációd, vagy csak valamilyen sekélyes indokkal vézerelve vágtál bele az emelésbe, akkor előbb-utóbb elbuksz. Jól szeretnél kinézni? Menj plasztikai sebészhez. Le szeretnél fogyni? Böjtölj. Mozogni szeretnél? Nyomás kirándulni. Tónusokra vágysz? Ajánlom a photoshopot. Egyszerűbbek, kevesebb energiát, időt és elkötelezettséget jelentenek, mint az emelés, és egy rakás csalódástól is megkíméled magad.

Sokáig azt hittük, hogy aki eljut odáig, hogy lemenjen edzeni egy terembe, az hasonlóan gondolkodik, mint mi — legalábbis rövidebb-hosszabb idő alatt, kitérőkkel, de eljut ugyanazokra a felismerésekre. Sajnos egyre inkább úgy látjuk, hogy tévedtünk — a legtöbbeknek a teljesítmény és a cselekvés illúziója kell csupán. Az, hogy ő próbálkozik és aktívan tesz. Az önámítás, hogy ő csinálja — ergó ha nincs eredmény, az nem az ő hibája.

Az emelés akkor a te sportágad, ha a fő motivációd az, hogy egy hasznos emberi lénnyé válj, aki nem szorul más segítségére. Aki önálló és független, és saját erejéből oldja meg a problémáit. Aki, ha szar kedve van, akkor nem csokiba, alkolholba vagy siránkozásba fojtja azt, hanem lemegy a terembe, és addig pakolja a súlyokat a rúdra, amíg rájön: a problémák nem szűnnek meg, de képes elérni egy olyan állapotot, amikor többé már nem számítanak — és ezáltal erőt kap ahhoz, hogy elhagyva az edzőtermet, újult erővel vegye fel a harcot az idióta munkatársakkal, rosszindulatú ismerőseivel vagy a társadalom nagyobbik részét adó élősködőkkel szemben. A fizikai fájdalomnál és kimerültségnél jobb gyógyszert mi legalábbis nem ismerünk a rengeteg mindennapos stresszfaktor ellen. A képzeletbeli súly helyett, amit idáig a válladon cipéltél, pakolj fel igaziakat — aztán gyűrd le és semmisítsd meg őket. Hidd el, segít.

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.