Az ideális edzőterem

Ha korlátlan költségvetés mellett te rendezhetnéd be a saját edzőtermedet, hogy nézne ki? Mi lenne benne, és mi az amit biztosan mellőznél?

Aki hozzánk hasonlóan nem híve a mell-hát napoknak és egyéb hívságoknak, az valószínűleg egyetért velünk: a mai edzőtermek 99%-a inkább hasonlít valami elbaszott MÉH-telephelyre, mint egy olyan teremre, ahol kondíciónk vagy erőszintünk javításán dolgozhatunk. A gépekkel telezsúfolt útvesztőben időnként néhány szabad, elemelésre alkalmas négyzetméter felkutatása is minden találékonyságunkat próbára teszi. Húzódzkodni szeretnél? Sok sikert és türelmet, mire a TRX-es edzésnek vége — mert persze mi is lehetne alkalmasabb pont a TRX rögzítésére, mint egy húzódzkodó rúd?

Brandon Wynn nem híve a gépek használatának, ez látszik is rajta

Írtunk már arról, hogy miért érdemes teljes-test programokkal dolgozni, illetve ha erőt és izomtömeget szeretnénk építeni, akkor melyek a leghatékonyabb gyakorlatok. A legtöbbhöz elég némi alapvető felszerelés, azonban vannak olyan eszközök is, amelyeket ugyan tudunk nélkülözni, de biztosan beszereznénk, ha mi kapnánk a nemes feladatot, hogy rendezzünk be egy edzőtermet. Lássuk fontossági sorrendben.

Olimpiai rúd és súlyok

Remélem senki sem lepődött meg túlságosan — egy jó minőségű rúd és a hozzá tartozó, megfelelő mennyiségű tárcsa nélkül az alapgyakorlatok nagy részét nem fogjuk tudni végezni (kivéve persze, ha kizárólag saját testsúllyal edzünk). Fontos, hogy ne valami olcsó, merev tengelyes rúddal dolgozzunk, hanem a két oldalán található úgynevezett puska (amire a tárcsák kerülnek) szabadon tudjon a tengely körül forogni — a merev tengely a legtöbb gyakorlatot igencsak megnehezíti. A legjobb minőségű rudakat és tárcsákat a svéd Eleiko cég gyártja — ez természetesen az árcímkén is látszik. Ha a termet nem csak saját használatra rendezzük be, akkor mindenképpen több rudat vegyünk — szabad súlyos gyakorlatokat valószínűleg egyszerre többen is szeretnének végezni. Akinek esetleg eszébe jutna a gondolat, hogy szögletes tárcsákat vegyen, azzal két hétig minden nap elemelést fogok végeztetni. Jegyezzük meg: a szögletes tárcsa merénylet a jóízlés és az ésszerűség ellen!

Erőkeret

Bár elég sok helyet foglal, de hasznos jószág. Otthoni konditeremben akár a mindenes szerepet is betöltheti, lehet benne guggolni, fej fölé- és fekvenyomni, de nagyszerű részleges mozgástartomány gyakorlására is: ha például elemelésnél a gyakorlat második részével (amikor a rúd a térdekhez ér) vannak problémáink, akkor a keretet beállítjuk a megfelelő magasságra, és csak a felső részét végezzük a gyakorlatnak (pin pull). Ha ez nincs, akkor fekvenyomáshoz és guggoláshoz is külön-külön állvány szükségeltetik.

Húzódzkodó rúd

Na, megint egy dolog ami szinte minden, általunk eddig látogatott teremből hiányzik: egy hosszú, egyenes, vízszintes rúd. Nem kell mindenféle ergonómikusnak gondolt pozícióban elhelyezett fogantyú meg öt másik eszközzel kombinált torzszülemény, könyörgöm: egy egyenes rúd kb 2 méter magasan, és kész. Erőkereteknek általában része, de enni nem kér, szóval nyugodtan szereljünk még fel párat a falakra.

Tolódzkodó korlát

Hát itt is akadnak gondok, a legtöbb helyen alkalmazott kombinált tolódzkodó + húzódzkodó megoldásoknál legalábbis nekünk mindig sikerül vagy a fejünket beverni, vagy a lábunk akad össze valami rejtélyes funkciójú, kiálló alkatrésszel. Komolyan nagy kérés lenne két párhuzamos, kb egy méter hosszú vasdarabot a falba rögzíteni? A vasboltban pár ezer forintért szerintem megkapunk hozzá mindent.

Padok

Állítható padok, nyomásokhoz, meg úgy általában szinte mindenhez. Bár nálunk alapelv, hogy nem feküdni meg ülni járunk le (pihenni otthon szeretünk), de időnként hasznos egy-egy állítható pad is.

Egykezes súlyzók

Kiegészítő gyakorlatokhoz, neadjisten bicepszezéshez.

Szalagok

Mobilitás fejlesztéséhez, kiegészítő gyakorlatokhoz, rehabilitációhoz vagy sérülés megelőzéséhez, nagyon hasznos. Többféle erősségű is kapható. Tessék rendszeresen használni őket.

SMR henger

Angolul foam roller. A földre téve gyakorlatilag önmagunkat tudjuk masszírozni, ahogy hengergőző mozdulatokkal előre-hátra gurulunk rajta. Amikor úgy érzed, hogy az előző napi edzés során sikeresen annihiláltad magad, érdemes kipróbálni, de rendszeres használata ajánlott megelőzésre és sérülések utáni rehabilitáció során is. Élénkíti a vérkeringést, az izmokat és egyéb lágyszöveteket pedig fellazítja. A fehér színű általában puhább, a kék és fekete pedig keményebb, az utóbbiakat érdemes beszerezni.

Egyebek

Apróságok, mint például kréta, öv, súlyöv (súllyal végzett tolódzkodáshoz és húzódzkodáshoz), matracok, bemelegítéshez evező- vagy futógépek, ugrálókötél. Ha ezek megvannak, nagyon nem lőhetünk mellé, esetleg megbolondíthatjuk a termet néhány extrább eszközzel. A gyűrű például hasznos felszerelés, húzódzkodásnál és tolódzkodásnál is változatosságot jelent, ha néha ezt használjuk. Rudakból lehet kapni olyat, ami keretet formál, és például elemelés során a közepébe állhatunk bele (trap bar). A kettlebell egyre népszerűbb idehaza is, nem hülyeség abból is beszerezni egy sorozatot. Láncokat a rúdra akasztva a legtöbb gyakorlat esetén a mozgástartomány “felső” részét tudjuk nehezíteni — ez nyomásoknál és húzásoknál is segíthet túllendülni egy-egy holtponton.

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.