BJJ — a brazil dzsúdzsucu, avagy az emelés szart se ér

Nagyon kényelmes és hatékony módszert dolgoztunk ki az elmúlt 10+ évben: heti 1 könnyed emelés alapgyakorlatokkal a saját tempónkban, semmi kockázat, szakaszos koplalás (napi 8 órában eszünk csak), 0 üres kalória, sok kávé, közbe-közbe pedig itthon vagy a fitneszparkban húzódzkodás, tolódzkodás, nyáron evezgetés és jól fogunk kinézni — talán egész életünkben.

És igen, itt lép be (“enter the”) a brazil dzsúdzsucu, amit már annyian ajánlgattak és evangelizáltak, meg hát különben is: a világ leghatékonyabb küzdősportja, harcművészete, vagy aminek hívni szeretnéd. Joe Rogan, Lakatos Péter, Tim Ferris s— tévedhet ennyi sikeres példakép-férfi? Bizonyára nem.

De hát én nem akarok verekedni! Nem, de ha már ott van a gyerek, gyerekeid, akkor nem tudsz mindegyikkel együtt elfutni, és talán pont arra jó egy küzdősport elsajátítása, hogy ne is kelljen verekedned soha, olyan önbizalmat és rutint ad.

Stingray pár évekkel ezelőtt nagy bánatomra a messzi-messzi külföldre távozott, és bizony elkezdte — mi több: azóta a lila övig vitte. És annyit térített, dicsérte, imádta a BJJ-t, hogy bizony 2022-re én is kitaláltam a szörf mellé, hogy tanuljunk valami újat, és ha nem a krav maga, akkor a brazil jiu jitsu legyen az. És ha már az emelésbe is Stingray rántott bele, ebbe ne?

Szóval a januári, újévi fogadalmas sleppel lementem:

Gyilkos, megalázó, tömény kudarc, mert az emelés itt tényleg szart se ér. Legalábbis belegondolni se nagyon merek, hogy ha a 10+ évnyi emelés és az átlagnál szebb-erősebb fizikum után is ilyen kurva nehéz, milyen lehet a többieknek. És ez az ijesztő, hogy a szálkásra pattintott izmok, testsúlyod kétszeresének, háromszorosának felhúzása a tatamin mennyit jelent.

Mert itt bizony ez lesz: húszéves fiúk és kislányok fognak összecsomagolni, szétfojtani, agyonfeszíteni. És küzdesz, és erőlködsz, és mindenki legyőz, majd szaggató fejfájással, padlón lévő vércukorral és hányingerrel fetrengsz majd hetekig, hónapokig — nulla sikerélménnyel az edzések után. A te tempód itt nem sokat jelent: az emelés adta, kiszámítható, rég beégett mozdulatok helyett itt végtelen variáció, sérülésveszély és folyamatos terhelés meg kardió lesz. Szinte összehasonlíthatatlan.

És annyi év fogyasztás, szálkásítás, szinten tartás után még arra is rá kell jönnöd, hogy bizony némi túlsúly az itt komoly előny lehet — és hogy talán az általam annyira került és nem kedvelt “nem természetes mozdulat”-fekvenyomásnak is néha lehet haszna az életben. Persze főleg egy kis lábmunkával, ugye.

És tényleg kurvára nemes és okos sport, egyfajta kétszemélyes Rubik-kocka vagy inkább sakkjáték. Mindenre van (lenne) egy ellenlépés, és itt a testi erő csak egy szinte (na jó, túlzok) elhanyagolható összetevő a sikerben: a helyes stratégia, technika és az áttétel, erőkarok profi alkalmazása bárkit kicsinálhat.

A gurulások, páros küzdelmek után kezded majd csak számolni a kisebb-nagyobb sérüléseket, addig fel se tűnik — másnap még legalább ennyi előjön, még a torkod is fájni fog. Az izomláz pedig még napokkal később is meg tud lepni új-új testrészeken. De azt utálom benne a legjobban, hogy előtte is illik lefürdeni, nem csak utána — ellentétben az emeléssel! Oda mindig szutykosan megyünk le, kit érdekel.

Szóval ezért fogytam le ilyen szépre… hogy a 63 kilómmal a tömegelésen gondolkodjak lassan 42 évesen? Ám legyen… gyere még, fájdalom!

Squatting Stingray barátom pedig legyen kedves megírni a saját BJJ-”utazását”, köszi!