Csak tiszta forrásból

Aki olyan idős mint Patrik és jómagam, az bizonyára emlékszik azokra az időkre, amikor az egészség-központú és tudatos táplálkozás elkezdett beszivárogni a hétköznapi emberek életébe is. Magyarországon — mint minden — ez is némi fáziskéséssel történt meg, valamikor a 90-es évek közepén jelentek meg először a lájt meg az egészséges élelmiszerek a boltok polcain.

Ahogy minden divathóbort, az egészséges, avagy tiszta étkezés is hullámokban támad. Első körben ugye a zsírt kiáltották ki a fő bűnösnek, aztán szépen következtek a telített zsírok, a koleszterin (max napi egy tojást egyél!), a magas glikémiás indexszel rendelkező ételek, aztán napjainkban úgy en bloc a szénhidrátok, de különösen a ciánnál húszmilliószor hatékonyabb idegméreg, a tudjukkik által a táplálkozási láncba juttatott, a kokainnál is addiktívabb, de annál sokkal toxikusabb cukor. Az igazán szofisztikált elmék aztán még az egyes cukorfajták között is disztingválnak, újabban a fruktóz az első számú közellenség, az ugyanúgy üres kalóriákat adó és jóval magasabb GI-vel bíró szőlőcukor (amelyet amúgy sok testépítő ész nélkül fogyaszt edzés után) egyelőre nem került célkeresztbe. A vicces az, hogy a húsz éve még az elhízás-járvány első számú felelősének tartott zsírok szinte már a tudatos és egészséges táplálkozás alapköveinek számítanak.

Amikor egy-egy ételt vizsgálunk objektíven, roppant tudományos szemüvegünkön keresztül, még csak-csak lehet átfogó ítéletet alkotni róla. Sokkal gázosabb azonban, amikor ételek csoportját, vagy akár bizonyos tápanyagokat próbálunk minősíteni, hogy vagy a tiszta, vagy a mocskos bélyegzőt ráüthessük a végén, és legyen végre megint mit utálni együtt (legjobb kohéziós erő!), mi, egészségesen tápoló, a pórnépet és étrendjét csak biztonságos távolságból, némi megvetéssel vizslató, tudatosan étkező személyek. A valóság azonban az, hogy jelenleg nincs olyan tudományos klasszifikációs gyakorlat vagy útmutató, ami alapján a mekis hamburger inkább inferior étel lenne, mint a zsenge biorukkolából, a legnemesebb olívaolajból és szeretettel nevelt csirke omlós mellyehúsából készített saláta. Sajnos aki tisztán szeretne étkezni, annak marad az összetevők gondos megmosása (szigorúan Evian ásványvízzel).

De a legnagyobbakat mégiscsak akkor szoktuk kacagni Patrikkal, amikor az aktuális testépítő-étrendek kerülnek szóba. Az egyébként objektív mércével mérve tápanyagokban hihetetlenül gazdag tej halálos méreg, de edzés után dukál az emberes adag (egyébként ha már osztályozni kell, akkor feldolgozott élelmiszernek számító) tejsavóprotein-turmix (vízzel!), az asztali cukor nem csoda hogy egészségtelen, hiszen ebben a formájában meg sem található a természetben (a kreatin-monohidrátot meg gondolom valami bokorról szüretelik), és így tovább — arról már ne is beszéljünk, hogy sokszor a hasonló jótanácsokat károgó sportolók szinte mindent a seggükbe nyomnak, amit egy fecskendőbe bele tudnak préselni. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezeken.

Akinek kétségei lennének: volt olyan illető, aki csoki-süti diétával fogyott, hogy bebizonyítsa, nem az számít, hogy egy adott ételről mi a közvélekedés, hanem az étrenddel bevitt napi kalóriák átlagos mennyisége. Az egyébként a Kansasi Egyetemen táplálkozástudományt oktató professzor szemét kaját evett, 10 hét alatt mégis több mint 12 kilót fogyott, és a koleszterinszintje is javult — étrendje ezen kívül csak némi zöldséget, egy multivitamint és napi egy fehérjeturmixot tartalmazott, hogy minden tápanyagból fedezze szükségleteit.

Természetesen nincs két egyforma ember, más sebességgel működik az anyagcserénk, genetikai hátterünknek köszönhetűen ugyanarra az edzésingerre, életformára vagy táplálékra máshogy reagálunk (ugye ismerjük a vékonyt, aki mindennap sütizik és mégsem hízik el?). Ennek ellenére az igazán erős minta, ami kiemelkedik a tudományos cikkekből, kísérletekből és hétköznapi tapasztalatainkból az az, hogy a legfontosabb paraméter testkompozíciónk és egészségünk szempontjából az, hogy mennyi energiát veszünk magunkhoz étel-ital formájában. Nyilván nem jó ötlet üres kalóriákkal (azaz olyan ételekkel, amelyek mikronutrienseket max nyomokban tartalmaznak) “felhigítani” étrendünket — de moderációval semmi akadálya annak, hogy időnként feldolgozott vagy szemét kaját együnk.

Tudod mit mondok? Azt, hogy objektíve szemlélve a pizza is ugyanolyan étel, mint a csirkemell plusz rizs kombó: fehérjék, zsírok és szénhidrátok, plusz egy rakás egyéb tápanyag; végeredményben mindkettő csupán üzemanyag a tested számára. Hogy amíg elegendő fehérjét, zsírt és szénhidrátot viszel be, addig nem számít, hogy azt barna rizzsel és lazaccal teszed -e, vagy anyukád főztjével. Ha táplálékkal képes vagy magadhoz venni elegendő mennyiségben minden makro- és mikronutrienst, akkor semmi szükséged táplálékkiegészítőkre. Süteményt ne azért ne egyél, mert arra valaki azt mondta, hogy egészségtelen, hanem mert energiasűrűsége magas, és könnyű belőle túlenni magad. Ne azért ne élj mekis kaján, mert azt mondták, hogy az egészségtelen, hanem mert a legtöbb étel amit ott kapsz tápanyagokban szegény, kalóriákban viszont túlságosan is gazdag. Azért egyél zöldséget és gyümölcsöt, mert rengeteg vitamint és ásványi anyagot, valamint rostot tartalmaznak; nem pedig azért, mert ezek varázslatos ételek, amiktől önmagukban fogyni fogsz és kockahasad lesz.

Hogy a fruktóz-aljazást se hagyjuk ki: van olyan tanulmány, aminek megállapítása az, hogy a több fruktózt tartalmazó étrenddel az alanyok többet fogytak (a szintentartásnál kevesebb kalóriát vittek be ők is és a kontrollcsoport is).

Persze ahhoz, hogy egészségesen táplálkozhass, először is érdemes pillantást vetned arra, hogy mennyire vagy aktív — a legtöbben ugyanis a szükségesnél sokkal több kalóriát, és különösen sok szénhidrátot visznek be. Az elhízás pedig a túlzott kalóriák következménye, ugyanis a testünk szinte hihetetlen hatékonysággal alakítja át azokat extra zsírszövetté. Szénhidrátok tekintetében pedig már Kurtis is megmondta, tekints rájuk úgy mint egy kvótára, amit kemény edzéssel érdemelsz ki — és itt most nem arra gondoltam, hogy félóra alatt futottál egy kört a Margit-szigeten. Ha megvolt az izzasztó, embert próbáló edzés, akkor megérdemelsz belőle, és nem kell, hogy lelkiismeretfurdalásod legyen, mert azt szemét kajából viszed be. Az intenzív testmozgás ugyanis az egyetlen igazi kalóriapartícionáló eszköz, amely — amennyiben ésszerű keretek között étkezel — képes a bevitt energiát felhasználva a testkompozíción javítani.

Az utóbbi pontot nem győzzük eleget hangsúlyozni: az egészséges (bármit is jelentsen ez) táplálkozást célzó, kényszerbetegeket idéző mániás elképzelések helyett edzz (lehetőleg rendszeresen emelj valami nehezet), étrend tekintetében pedig próbálj mérsékletes lenni — az eredmény nem fog elmaradni.

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.