Henry Rollins: A Vas

Az alábbi írás Henry Rollins klasszikus esszéjének, a The Ironnak a magyar nyelvű fordítása. Az elkövető ezúttal kedves olvasónk, 6b64 volt. Köszönjük, nyereménye egy kézfogás Patriktól, amit az öltözőben vehet át! :)

Úgy gondolom, hogy a meghatározás definíciója az újraértelmezés. Nem olyannak lenni, mint a szüleid. Nem olyannak lenni, mint a barátaid. Önmagadnak lenni.

Teljesen.

Amikor fiatal voltam, nem volt énérzetem. Minden, ami voltam, az elszenvedett félelem és megaláztatás terméke volt. Félelem a szüleimtől. A megaláztatás, hogy a tanárok hulladéknak hívnak, és azt mondják, füvet fogok nyírni a megélhetésért. És a diáktársaim nagyon is valódi rettenete. Megfenyegettek és megvertek a bőrszínem meg a termetem miatt. Sovány és ügyetlen voltam — majd amikor a többiek piszkáltak, nem futottam haza sírva, gondolkozva, hogy miért.

Túlságosan is tudtam. Azért voltam ott, hogy provokáljanak. Sportban kinevettek. Pancser. Elég jól bokszoltam, de csak azért, mert vaddá és kiszámíthatatlanná tett az ébrenlétem minden pillanatát kitöltő düh. Valami furcsa haraggal küzdöttem. A többi fiú azt hitte, hogy őrült vagyok.

Folyton gyűlöltem magamat.

Ostobának tűnik most — de úgy akartam beszélni, mint ők, úgy öltözni, mint ők, és azzal a könnyed tudattal viselkedni, hogy nem fognak elverni szünetben a folyosón. Eltelt néhány, év és megtanultam bent tartani az egészet. Csak néhány másik fiúval beszéltem az osztályból. Más lúzerekkel. Néhányuk a mai napig a legnagyszerűbb emberek, akiket valaha megismertem. Lógj valakivel, akinek néhányszor lehúzták a fejét a vécén, bánj vele tisztelettel, és találsz egy hű barátot mindörökre. De még barátokkal együtt is, az iskola szopás volt. A tanárok durván bántak velem. Nem is tartottam őket sokra.

Aztán jött Mr Pepperman, a tanácsadóm. Erős felépítésű vietnami vetárán volt, és ijesztő. Senki nem beszélt bele az órájába. Egyszer az egyik gyerek beleszólt — ekkor Mr. P. felemelte a földről, és nekiszegezte a tablának. Mr. P. látta, hogy rossz formában vagyok, és egy októberi pénteken megkérdezte, hogy edzettem-e már súlyzóval. Mondtam, hogy nem.

Megmondta, hogy fogjam a félretett pénzemet és vegyek egy százfontos készletet a Searsben. Ahogy kimentem az irodájából, azon gondolkoztam, mit fogok majd mondani neki hétfőn a súlyokról, amiket nem vettem meg. De még mindig kitüntetettnek éreztem magam ettől. Az apám sohasem került közel se ahhoz, hogy ennyire törődjön velem. Szombaton megvettem a súlyokat, de anyám autójáig se tudtam elvonszolni őket. A bolti kisegítő kinevetett, miközben feltette őket egy kocsira.

Eljött a hétfő, és iskola után Mr. P. behívott az irodájába. Azt mondta, megmutatja, hogyan kell edzeni. Ráállít egy programra — és amikor nem figyelek, a folyosón gyomorszájon fog vágni. Amikor be tudom venni az ütést, akkor tudjuk, hogy haladunk valahova. Semmiképen sem nézhettem tükörbe vagy mondhattam el bárkinek az iskolában, hogy mit csinálok. Az edzőteremben megmutatott tíz alapvető gyakorlatot. Jobban figyeltem, mint életemben bármelyik órán. Nem akartam elbaltázni. Este hazamentem és rögtön belevágtam.

Múltak a hetek, és időnként Mr. P. küldött egy-egy olyan ütést, hogy lepadlóztam; a könyveim meg szerteszét repültek a folyosón. A többi diák azt se tudta, mit gondoljon. Eltelt még néhány hét, miközben folyamatosan raktam a súlyt a rudakra. Éreztem, ahogy nő az erő a testemben. Éreztem.

Közvetlenül karácsonyi szünet előtt az egyik óráról jöttem, amikor Mr. Pepperman megjelent és mellbevágott. Nevettem és továbbmentem. Azt mondta, megnézhetem magam. Hazaértem, befutottam a fürdőbe, és levettem a pólómat. Egy testet láttam — nem csak egy héjat, ami a gyomromat és a szívemet tartja. A bicepszeim domborodtak. A mellkasomnak körvonala volt. Erősnek éreztem magam. Ez volt az első alkalom, amire emlékszem, hogy volt énérzetem. Tettem valamit, és senki sem tudta elvenni. Nem lehetett szarozni velem.

Évekbe került, hogy teljesen megbecsüljem a tanítás értékét, amit a Vastól kaptam. Azt hittem, hogy az ellenfelem: hogy azt akarom megemelni, ami nem akarja, hogy megemeljék. Tévedtem. Amikor a Vas nem akar feljönni a padlóról, az a legkedvesebb dolog, amit csak tehet érted. Ha csak felreppenne és átrepülne a plafonon, nem tanítana neked semmit. A Vas így beszél hozzád. Megmondja, hogy az anyag, amivel dolgozol, az az, amire egyszer majd hasonlítani fogsz. Ami ellen dolgozol, az mindig ellened fog dolgozni.

Késő húszas éveim során tanultam meg, hogy az edzéssel nagy ajándékot adtam magamnak. Megtanultam, hogy semmi jó nem jön munka és bizonyos mennyiségű fájdalom nélkül. Amikor remegve befejezek egy sorozatot, többet tudok magamról. Amikor valami rosszul megy, tudom, hogy nem lesz annyira rossz, mint az az edzés.

Régen küzdöttem a fájdalom ellen, de nemrég világossá vált előttem: a fájdalom nem ellenség, hanem ihletem a nagyszerűségre. De amikor a Vassal bánik, az embernek óvatosnak kell lennie, hogy a fájdalmat megfelelően értelmezze. A vassal kapcsolatos sérülések az egóból jönnek. Egyszer hetekig olyan súlyt emeltem, amire a testem nem volt kész; majd néhány hónapig nem emeltem semmit sem, ami egy villánál nehezebb volt. Próbálj meg megemelni valamit, amire nem állsz készen, és a Vas ad egy kis leckét fegyelemről és önuralomról.

Soha nem találkoztam olyan igazán erős emberrel, akinek nem volt önbecsülése. Szerintem sok kifelé és befelé irányuló megvetés önbecsülésként próbálja magát eladni: magasabbra kerülni úgy, hogy mások vállára lépünk, ahelyett hogy ezt magunk tennénk. Amikor kozmetikai célokért látok edzeni embereket, a hiúság a legrosszabb formájukban, a kiegyensúlyozatlanság és a bizonytalanság reklámjaiként és karikatúráiként fedi fel őket. Az erő jellemen keresztül nyilvánítja ki magát. Ez a különbség az erőszakoskodó kidobók és Mr. Pepperman között.

Az izomtömeg nem mindig egyenlő az erővel. Az erő kedvesség és érzékenység. Erő megérteni, hogy az erő fizikai és érzelmi egyaránt. A testből jön, és az elméből. És a szívből.

Yuko Mishima azt mondta, hogy nem tudna megküzdeni a romantika gondolatával, ha nem lenne erős. A szerelem annyira erős és túláradó szenvedély, hogy egy gyenge test nem képes sokáig fenntartani. Néha a legromantikusabb gondolataim akkor támadnak, amikor a Vassal vagyok. Egyszer szerelmes voltam egy nőbe. Akkor gondoltam rá a legtöbbet, amikor az edzés fájdalma járta át a testemet.

Mindenem őt akarta. Annyira, hogy a szex csupán a vágyam egy töredéke volt. Ez volt a legintenzívebb szerelem amit valaha éreztem, pedig messze lakott tőlem és nem láttam gyakran. Mai napig edzés közben általában balladákat hallgatok.

Jobban szeretek egyedül edzeni.

Lehetővé teszi, hogy a házi feladatra összpontosítsak, amit a Vas ad fel nekem. Megtudni, hogy miből vagyunk, mindig hasznosan töltött idő — és én nem találtam jobb tanárt. A Vas megtanított élni. Az élet képes eszelőssé tenni. Manapság csoda, ha valaki nem őrült. Az emberek elszakadtak a testüktől. Nem egységesek többé.

Látom, hogy az irodákból mennek a kocsijukhoz, és azzal a külvárosi otthonukba. Folyton stresszelnek, álmatlanul forgolódnak, rosszul esznek. És rosszul viselkednek. Az egójuk elvadul; olyasmi motiválja őket, amitől aztán kapnak egy masszív szívinfarktust. A Vas Elméje kellene nekik.

Az évek során meditációt, cselekvést, és a Vast egyetlen erőbe egyesítettem. Úgy gondolom, hogy amikor a test erős, az elme is erős gondolatokkal bír. A Vastól távol töltött idő elkorcsosítja az elmémet. A testem kikapcsolja az elmémet.

A Vas a legjobb antidepresszáns, amit találtam. Nincs jobb mód, minthogy a gyengeség ellen erővel küzdjünk. Ha test és az elme egyszer ráébred a lehetőségeire, nincs visszaút.

A Vas soha nem hazudik. Ki lehet menni és hallani annyi mindent — megmondják nekünk, hogy istenek vagyunk vagy abszolút rohadékok. A Vas az igazat osztja. A Vas a nagy referanciapont, a mindentudó perspektívaadó. Mindig ott van, mint jelzőfény a koromsötétben. A Vasat találtam a legjobb barátomnak. A barátok jönnek-mennek. De száz kiló mindig száz kiló marad.

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.