Teljes test-programok — csak kezdőknek?

Ha megkérdezel egy személyi edzőt vagy valami gyúrós havert, hogy milyen edzéstervvel érdemes belépni a súlyok világába, jó eséllyel rögtön kapsz egy kész mell-hát kar láb-váll stílusban osztott programot. Néhányan esetleg egy teljes test-programot javasolnak beugrónak, majd rögtön hozzáteszik, hogy az csak kezdők esetében használatos és hatásos.

A teljes testet megdolgozó programok hosszú múltra tekintenek vissza, valószínűleg az emberi test edzésével egyidősek: nem valószínű, hogy az ókori görögöknél is nemzeti mell-hát nap volt a hétfő. Az állítható súlyos rudak és tárcsák feltalálása után mindenesetre a teljes testet megdolgozó gyakorlatokkal operáló edzések voltak a norma. Az olyan bajnokok, mint Reg Park vagy Tommy Kono karrierjük során végig ilyeneket alkalmaztak. Magasságukhoz viszonyított izomtömegüket egyébként a mai naturál (doppingtesztelt) testépítők sem képesek túlszárnyalni: úgy látszik, a természetes határokat nem lehet kitolni némi extra segítség nélkül.

Miért nem látunk akkor gyakorlatilag senkit sem manapság az átlagos edzőteremben, aki hasonló programot követne (eltekintve néhány megszállottól)? Hát a fő ok talán az volt, hogy jöttek a ‘60-as évek, a hippik, a rock’n’roll és Joe Weider. Utóbbi még az előbbi kettőnél is pusztítóbb ideológiával: a testet izomcsoportokra osztó edzésterv és a nagyszámú izolációs gyakorlat ötletével. Ez egyébként érdekes módon egybeesett az első szélesebb körben elérhető mesterségesen előállított anabolikus szteroidok megjelenésével. Szép lassan pedig az osztott programok lettek a norma, köszönhetően a Weider-féle marketinggépezetnek és a gyúrós újságok által futtatott edzésterveknek. Innentől számítjuk a teljes test-programok hanyatlását.

Ez persze csak az olyan nem teljesítmény-specifikus sportágakra igaz, mint a testépítés. A súlyemelőknek például a mai napig természetes, hogy egy bizonyos szint felett akár heti 10–14 edzést is abszolválnak, ahol minden alkalommal összetett gyakorlatokkal dolgoznak, a lábakat és a hátat is mindig edzve. Ehhez képest például Klokov nekem nem úgy tűnik, mint aki nagyon összeesett a túledzés hatására:

Vagy vegyük például Tommy Konót, aki az ‘50-es években 21 világrekordot állított fel, olimpiákat nyert, 1955-ben és 1957-ben pedig felhajtott két Mr. Universe-címet is úgy mellékesen. Kono aktív sportolóként és edzőként is a teljes test-programokat favorizálta. Ne felejtsük el, ez még a szteroidok előtti világ volt.

Ehhez képest szerintem sok, mai profi testépítő is megirigyelné a virgácsait.

A legfőbb indok a teljes test-programok ellen, hogy a középhaladóktól kezdve túledzéshez vezet. Egy haladó sportoló ugyanis már olyan intenzitással képes edzeni, amiből nem képes regenerálódni két-három napon belül — ennél többet pedig ilyen programmal nem pihenhet, ugyanis ekkor már az edzésfrekvencia látja kárát.

Az igazság az, hogy a regenerálódás több szinten megy végbe. Az izmoknak is szükségek van pihenőre, mielőtt megint teljes gőzzel lennének képesek dolgozni, azonban ez elég messze van a manapság divatos egy héttől: az edzés hatására felpörgő proteinszintézis 36–48 óra után visszaáll a normális szintre, bármilyen intenzív is volt az edzés. Ez ugye azt is jelenti, hogy rásegítés nélkül az osztott edzéstervvel dolgozók izmai 1,5–2 napig fejlődnek, majd a következő edzésalkalomig jó esetben is max szinten maradnak — gyakoribb edzés esetén azonban heti többször is felfuttathatjuk a fehérjeszintézist adott izomcsoportra. Az edzés által okozott mikrosérülések kijavítása ennél több időt is igénybe vehet, azonban ez nem zárja ki az ismételt edzésalkalmat.

Ami az igazi probléma, az a kötőszövetek és a központi idegrendszer: ezeknek már több időre van szükségük a regenerálódáshoz (bár az egy hét még ebben az esetben is túlzás).

Többféle módszer is létezik ennek áthidalására. Bill Starr például az intenzitás heten belüli variálását tartotta célravezetőnek. Ebben az esetben a három edzésalkalmat egy nehéz, egy könnyű és egy közepes intenzitású alkalomra osztjuk: a hét eleji nehéz, magas intenzitású edzés utáni regenerációt a hét közepén egy könnyű nap támogatja. Az edzések heti összterjedelmének megfelelő szintjét viszont a három alkalom már biztosítja.

Egy másik elterjedt megoldás a különböző ismétléstartományok használata az egyes napokon. Szintén gyakori a fő gyakorlattípusok (nyomás, húzás, guggolás) variálása a héten belül: nyomásra például hétfőn fekvenyomás, szerdán fej fölé nyomás, péntek tolódzkodás súllyal.

Konkrét programok tekintetében kezdőknek a Starting Strength, középhaladóknak a Madcow 5x5 lehet jó kiindulópont. Természetesen nem szabad elfelejtetni, hogy mindenki más-más paraméterekre (volumen, intenzitás, ismétléstartomány, stb) reagál optimálisan, illetve a pihenési igény és az edzések ideális gyakorisága is egyénenként eltérő. Kiindulási alapként viszont mindig érdemes egy bevált programot használni.

Ha tetszett, lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren is!


Originally published at emelj.com.

One clap, two clap, three clap, forty?

By clapping more or less, you can signal to us which stories really stand out.